Kis képeslap lexikon



Mottó: Minden képeslapnak története van.

A képeslap története dióhéjban

A legrégebbről ismert német litográf képeslap 1866-ból
A legrégebbről ismert osztrák-magyar képes levelezőlap, 1870-ből
Magyar képeslap kiadók és forgalmazók jelölései közül
   1869. szeptember 22.-én vezette be az osztrák-magyar posta az első postai levelezőlapot „Correspodenzkarte” névvel. Alig egy évvel később 1870. június 25.-én követte őket az észak-német szövetségi posta, a „Post der Norddeutschen Bundes” és Svájc, majd az egész világ. A levelezőlap egy teljesen új formája lett a kommunikációnak. Az emberek gyorsan hozzászoktak és megszerették.

 A képeslap egy továbbfejlesztett változata a levelezőlapnak. Ezt a német Alphons Adolph fotográfus alkotta meg először 1877-ben. A lap az egyik oldalán egy – főleg litográfiai technikával - készült kép, míg a másikon a címzés volt található (ez az úgynevezett "hosszúcímzésű" lap). Az üzenetet, csak a képes oldalra lehetett írni, így mint egy kényszerítve voltak a levélírók, hogy ezt rövidre fogják. 

Magyarországon a képeslapkiadás 1896-ban, a millennium évében kezdődött.
Ekkor jelent meg egy, a millenniumi Ezredéves Kiállításhoz kapcsolódó, 32 lapból álló sorozat.  Ez lett az áttörés, mivel ez időtől kezdve elkezdték tömegében készíteni a képeslapokat és rövidesen megjelentek a nyomtatott szöveges üdvözlőlapok (mint pl.: Üdvözlet Budapestről - Gruss aus Budapest) és az első képeslapgyűjtők.
1905-ben egy komoly változás történt, csaknem 20 éves pihentetés után bevezették - a címzés és a közlemény részére - kettéosztott hátoldalú lapot (mivel ezt már 1885-ben jóváhagyták a Postaügyi Világkongresszuson).
A levelezőlap gyors elterjedéséhez hozzájárult a praktikusság, az olcsóság és nem utolsó sorban, a vasúthálózat kiépítése.
A kezdetekben főleg németországi nyomdák készítették a magyar lapokat is, de a századforduló idején megjelentek az első magyar készítésű képeslapok. A legismertebb ezek közül Divald Károly volt, aki először alkalmazta hazánkban a fénynyomás technikáját.
A 20-30-as évek nagyobb kiadói közül csak egy-kettőt emelnék ki, mint pl.: Monostori György, Knöpfmacher J., Karinger, Weinstock Ernő, de idetartozik még a Vasúti levelezőlap árusítás, MSM – (Magyar Sokszorosító Műipar RT.) is.
A képeslapok megváltozását jelentősen felgyorsította a nyomdaipar fejlődése. A kezdeti időkben ezek még a drága és időigényes litográf eljárással készültek, de a nyomdai technológiák rohamos fejlődése egyre inkább lehetővé tette, az eredeti fotók mind tökéletesebb sokszorosítását és tömeges kiadását.
Az 1948-as államosítás megszüntette a magán képeslapkiadók működését és a 70-es évekig kizárólag a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat adhatott ki képeslapokat. 1970-ben a Kartográfiai Vállalat is csatlakozott a kiadáshoz. A rendszerváltás után visszaállt az államosítás előtti szabad piaci verseny.

Szerencsére, még máig is az emberek népes tábora hódol a képeslapgyűjtés szenvedélyének és ezzel nem csak képeslapokat, hanem a múltat is elmentik gyűjteményükbe.

Nyomdatechnika H

A nyomdatechnika fejlődésével összefügg a képes levelezőlap készítése is. A rajzokat litográfiai eljárással sokszorosították. Franciaországban 1850-ben feltalálták a fénynyomást, ezt az eljárást Divald Károly honosította meg Magyarországon. 1920-ban a fénynyomást felváltotta a fénykép levonat. A 30-as években offset nyomtatással készültek a képeslapok. A század végén a képeslapok zöme már eredeti fényképek alapján készült. A fotómontázs népszerű technikai eljárás lett a lapok készítésénél. A képeslapok többféle méretben és formában is megjelennek. Számtalan különleges képeslap készül a napjainkig. A képeslap „aranykorában” népszerűek voltak az összerakható levelezőlap sorozatok, ahol 10-12 lap együtt adott ki egy motívumot, de a csipke utánzatú, domborított nyomású kártyák is. A képeslapkiadók a beküldött arcképek alapján az üdvözlőlapokra nyomtatták az illető fényképét.

A képeslap gyűjtés

A képeslapgyűjtés a XIX. század utolsó évtizedeiben kezdett népszerűvé válni. A legelső egyesületek Németországban jöttek létre az 1890-es évek vége felé. A 30-as és 50-es években hanyatlott a képes levelezőlap-gyűjtése, majd csak az 50-es és a 60-as évek fordulóján jött újra „divatba”, amely tart egészen napjainkig. A vérbeli képeslapgyűjtők úgy tartják, hogy sok képeslap csak kartonhalmaz, egy gyűjteménnyé csak a rendszerezés teszi. Az országokat vagy ábécé, esetleg földrajzi elhelyezkedésük szerint, városképeket országonként, a többit motívumként érdemes rendezni. A úgynevezett „futott” képeslapok szerves része a bélyeg és a pecsét, így a bélyegáztatás még "óvatos" formában is tilos! Az állagóvás fő szempont, így bárhová történő felragasztásuk, merénylet a gyűjtemény ellen, de a befőttes gumival átfogott kötegelésük sem ajánlatos. Fontos, hogy lapjainkat száraz helyen tároljuk. Egy komoly gyűjtemény felépítéséhez, idővel fontos a szakosodás, mely alapján 2-3 témakörnél többet nem érdemes gyűjteni, mivel ez már a minőség rovására mehet.
Egy igazi gyűjtő igyekszik minél többet megtudni képeslapjairól és nem szorul a pecsét dátumára, hogy időben be tudjon sorolni egy lapot.

Honnan lehet tudni, hogy egy képeslap milyen régi, vagy mikor adták ki?

Az első ránézésre a mérete a legszembetűnőbb (pl. a kisméretű, kb. 9x14 cm, a 30-as évekig volt a legelterjedtebb), a színe és a nyomás technikája alapján (pl. litográf lapok a századfordulóig, a színezett lapok kb. a 20-as évekig voltak jellemzőek), de a hátoldali címzés formája (pl. 1905 előtti lapok hosszúcímzésesek voltak), vagy akár a kiadó/forgalmazó beazonosítása is eredményes kiindulópont lehet.
Ha futott a lap, kicsit könnyebb dolgunk van, elsősorban a pecsét dátuma és a bélyeg tipusa, bár ez sok esetben nem teljesen megbízható, mivel egy képeslapot évekkel később is el lehet küldeni.
A régebben a feladó is keltezte a lapjait, ha szerencsénk van, ez az évet is tartalmazza. Azért érdemes vigyázni, mivel a feladási dátum csak azt bizonyítja, hogy a lap nem készülhetett ez idő után, előtte viszont bármikor. Az írt szövegből (pl. a megszólításból, a címzés módjából) is lehet némi következtetéseket levonni. 
Végül, de nem utolsó sorban, egy tapasztalt gyűjtőtárstól is kérhetünk tanácsot.
vissza az oldal tetejére