Vendéglősök gyöngye.
1920 augusztus elsején új bérlője lett, az immár majd 50 éves Alföld Szállónak. Az impozáns klasszicista épületet egy ideje már a Holler Samu és fia cég üzemeltette, ám most a sors egy magabiztos, szakmailag abszolút rátermett fiatalembernek adott sanszot, merész álmai megteremtésére.
Tátzl Antal egy Vas megyei kis faluban látta meg a napvilágot, elméleti tudását azonban már a nyüzsgő fővárosban csiszolgatta. Szakmai gyakorlatát jó nevű budapesti, illetve vidéki éttermekben sajátította el, majd az élet a délalföld gyönyörű fővárosába, Szegedre invitálta. Mindent tudott, amit ez a hivatás megkövetelt, így nem meglepő módon, nagyon hamar a vasúti vendéglő élén találta magát. A nagy kihívást azonban nem a nyüzsgő nagyvárosok jelentették számára, hanem egy falu, bár abból az országban a legnagyobbnak titulált. Tátzl -bármennyire furcsán hangzik is- egy elhanyagolt épületet vett át a községtől, melyet az évek során egy igen tetemes, 70.000 pengő körüli összeggel alakított át modern, szép szállodává.
A húszas évek minden tekintetben a legjobb időket jelentették úgy számára, akárcsak az épület ismételt tündöklése szempontjából. 1925-ben például Purcsi Náci népzenész itt ünnepelte prímásságának 25. évfordulóját, s az ebből az alkalomból rendezett banketten a 800 főnyi közönséget egy tekintélyes, 62 tagú cigányzenekar szórakoztatta. 1927 októberében pedig maga József királyi főherceg vett részt azon a 400 terítékes díszebéden, amit a nagy háborúban elesett 1106 hősi halott emlékének állított, Árpád kerti emlékszobor leleplezése után rendeztek. Természetesen a hétköznapok is szolgáltattak bőven alkalmat a mulatozásra, hiszen abban az időben szinte egymást érték a különböző egyleti bálok, zenés-táncos estélyek.
A szállodával kapcsolatos mindennemű intézni valók mellett egyéb, felelősségteljes feladatok is munkát adtak számára. A helyi Szállodások és Vendéglősök Szakosztálya elnöksége mellett, 1929-ben a Szállodások és Vendéglátósok Országos Szövetsége alelnökévé is választják.
A kényelmes, igényes ízléssel kialakított épület színvonalát, felesége szakácsművészetét dicsérő kitűnő konyhai hátterű étterem, csak még vonzóbbá tette. Az étlapról olyan ínyencségeket lehetett abban az időben rendelni mint: marhahús kapormártással és ecetes tormával, vagy velős csont pirítós kenyérrel, esetleg tűzdelt bélszín, de a hizlalt fokhagymás rostélyos is közkedvelt volt. Bevételeiből mindig igen jelentős összeget forgatott vissza az üzletbe, ezzel a meggazdagodás lehetőségét is esélytelenné téve.
1938-ban indítványára a kongresszus felkérte a kormányt, hogy tiltsák be a pincérnők alkalmazását a kocsmákban és vendéglőkben. Ez ugyanis tisztességtelen a férfi munkavállalókkal szemben, kik csak a tanoncidő letelte és a felszabadulás után végezhetnek pincéri munkát, a nők ellenben mindennemű képesítés nélkül dolgozhatnak. A harmincas évek általános gazdasági nehézségei, amikor az idegenforgalom is negyven százalékkal visszaesett, érezhetően rá is kihatással voltak.
Bérhátralékai komoly fejtörést okoztak számára, egyre gyakrabban előfordult, hogy fizetéshalasztást kért a községtől. Az évtized végére már eljön az az idő is, mikor a tekintélyes méretű épület kihasználása nem teljes mértékben biztosított. Az elöljáróság körében egyébként ebben az időben felmerül egy olyan gondolat, hogy vajon az Alföld községháza céljára megfelelne-e. Nos, mai ismereteink tükrében kétségkívül még ez a megoldás is sokkal észszerűbb lett volna attól, mint ami később bekövetkezett. Bérleti szerződését végül is sikeresen meghosszabbítják, bár kompromisszumok természetesen köttetnek.
A második világháború eljövetele nehéz időket hozott a mindennapokba. A gondok enyhítésére biztosan gyógyír volt számára a közéleti megbecsülésen túl, az az elismeréssel párosult szeretet, melyet mindvégig tapasztalt itt tartózkodása idején. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint egy az Orosházi Friss Ujság hasábjain megjelentetett érzelmes köszönetnyilvánítás, melyet a szálloda szolgálatából 1940-ben távozó egyik megbecsült alkalmazottja tett közzé. Szintén ebben az évben köszöntötték tisztelői, barátai Tónit, az immár 20. Orosházán eltöltött jubileumi év alkalmából. Két évvel később ismét a nevével van teli a sajtó, de ekkor sajnos már utoljára. 56 évesen elfáradt a szíve.
Biztosan sokan eljátszottak már azzal a gondolattal, hogy ha lehetőség nyílna egy találkozásra valakivel aki már nincs közöttünk, akkor ki lenne az? Nos azt hiszem nekem az egyik biztosan Tátzl Antal lenne.
Az alábbi 1932-es képeslapon a jóképű, büszke főnök úr látható családja és alkalmazottai körében, az Alföld Szálló mesés kerthelyiségében.
(Nelli)
Tátzl Antal egy Vas megyei kis faluban látta meg a napvilágot, elméleti tudását azonban már a nyüzsgő fővárosban csiszolgatta. Szakmai gyakorlatát jó nevű budapesti, illetve vidéki éttermekben sajátította el, majd az élet a délalföld gyönyörű fővárosába, Szegedre invitálta. Mindent tudott, amit ez a hivatás megkövetelt, így nem meglepő módon, nagyon hamar a vasúti vendéglő élén találta magát. A nagy kihívást azonban nem a nyüzsgő nagyvárosok jelentették számára, hanem egy falu, bár abból az országban a legnagyobbnak titulált. Tátzl -bármennyire furcsán hangzik is- egy elhanyagolt épületet vett át a községtől, melyet az évek során egy igen tetemes, 70.000 pengő körüli összeggel alakított át modern, szép szállodává.
A húszas évek minden tekintetben a legjobb időket jelentették úgy számára, akárcsak az épület ismételt tündöklése szempontjából. 1925-ben például Purcsi Náci népzenész itt ünnepelte prímásságának 25. évfordulóját, s az ebből az alkalomból rendezett banketten a 800 főnyi közönséget egy tekintélyes, 62 tagú cigányzenekar szórakoztatta. 1927 októberében pedig maga József királyi főherceg vett részt azon a 400 terítékes díszebéden, amit a nagy háborúban elesett 1106 hősi halott emlékének állított, Árpád kerti emlékszobor leleplezése után rendeztek. Természetesen a hétköznapok is szolgáltattak bőven alkalmat a mulatozásra, hiszen abban az időben szinte egymást érték a különböző egyleti bálok, zenés-táncos estélyek.
A szállodával kapcsolatos mindennemű intézni valók mellett egyéb, felelősségteljes feladatok is munkát adtak számára. A helyi Szállodások és Vendéglősök Szakosztálya elnöksége mellett, 1929-ben a Szállodások és Vendéglátósok Országos Szövetsége alelnökévé is választják.
A kényelmes, igényes ízléssel kialakított épület színvonalát, felesége szakácsművészetét dicsérő kitűnő konyhai hátterű étterem, csak még vonzóbbá tette. Az étlapról olyan ínyencségeket lehetett abban az időben rendelni mint: marhahús kapormártással és ecetes tormával, vagy velős csont pirítós kenyérrel, esetleg tűzdelt bélszín, de a hizlalt fokhagymás rostélyos is közkedvelt volt. Bevételeiből mindig igen jelentős összeget forgatott vissza az üzletbe, ezzel a meggazdagodás lehetőségét is esélytelenné téve.
1938-ban indítványára a kongresszus felkérte a kormányt, hogy tiltsák be a pincérnők alkalmazását a kocsmákban és vendéglőkben. Ez ugyanis tisztességtelen a férfi munkavállalókkal szemben, kik csak a tanoncidő letelte és a felszabadulás után végezhetnek pincéri munkát, a nők ellenben mindennemű képesítés nélkül dolgozhatnak. A harmincas évek általános gazdasági nehézségei, amikor az idegenforgalom is negyven százalékkal visszaesett, érezhetően rá is kihatással voltak.
Bérhátralékai komoly fejtörést okoztak számára, egyre gyakrabban előfordult, hogy fizetéshalasztást kért a községtől. Az évtized végére már eljön az az idő is, mikor a tekintélyes méretű épület kihasználása nem teljes mértékben biztosított. Az elöljáróság körében egyébként ebben az időben felmerül egy olyan gondolat, hogy vajon az Alföld községháza céljára megfelelne-e. Nos, mai ismereteink tükrében kétségkívül még ez a megoldás is sokkal észszerűbb lett volna attól, mint ami később bekövetkezett. Bérleti szerződését végül is sikeresen meghosszabbítják, bár kompromisszumok természetesen köttetnek.
A második világháború eljövetele nehéz időket hozott a mindennapokba. A gondok enyhítésére biztosan gyógyír volt számára a közéleti megbecsülésen túl, az az elismeréssel párosult szeretet, melyet mindvégig tapasztalt itt tartózkodása idején. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint egy az Orosházi Friss Ujság hasábjain megjelentetett érzelmes köszönetnyilvánítás, melyet a szálloda szolgálatából 1940-ben távozó egyik megbecsült alkalmazottja tett közzé. Szintén ebben az évben köszöntötték tisztelői, barátai Tónit, az immár 20. Orosházán eltöltött jubileumi év alkalmából. Két évvel később ismét a nevével van teli a sajtó, de ekkor sajnos már utoljára. 56 évesen elfáradt a szíve.
Biztosan sokan eljátszottak már azzal a gondolattal, hogy ha lehetőség nyílna egy találkozásra valakivel aki már nincs közöttünk, akkor ki lenne az? Nos azt hiszem nekem az egyik biztosan Tátzl Antal lenne.
Az alábbi 1932-es képeslapon a jóképű, büszke főnök úr látható családja és alkalmazottai körében, az Alföld Szálló mesés kerthelyiségében.
(Nelli)
